A hatalmi és a részvételi tervezés konfliktusa

Most megosztok egy email váltást veletek, amely netes beszélgetés a Budapest kör hétfői (2014. március 10-i) vitaestje után folytatódott.

A téma: „A hatalmi és a részvételi tervezés konfliktusa” volt. Talán nem volt rég olyan érdekfeszítő egyetlen este sem, mint ez a legutóbbi, különösen azután, hogy a szakma kedélyét eléggé felborzolta a Római parti mobilgát és a Városligeti fejlesztési elképzelések. Ennek tükrében vitattuk meg a közösségi tervezés kérdéseit, amely foglalkoztatja a szakmát ugyan, de mégis ellenérzések tömkelege lengi körül, és sok körülötte a félreértés is. Az egyik ilyen hozzászólásból kiderült, hogy féltik a tisztaságát a politikától, amely ki kívánja sajátítani a maga elvárásainak teljesülésére, és kérdése, hogy ezt hogyan lehet megakadályozni:

Xy úr felvetése: ””A mediátornak tehát – szerintem – el kell döntenie, hogy beül-e (bármely) pártpropaganda vitorlás-hajójába, és hagyja-e, hogy a helyi erős-emberek fújják mindenkinek a passzátszelet. Szerintem nem lehet úgy együttműködést építeni, ha a felek csak a „sajátjaikat” tekintik embernek/helyi lakosnak/védendő célértéknek (*nem megfelelő törlendő). Mint ahogy 15 (valszeg) középosztálybeli résztevő se képviselheti a kerület lakosságát – de hisz ezt TI (!) úgyis tudjátok! Jó lenne, ha a kerület vezetői is így gondolnák…””

Válasz „Xy” úr megjegyzésére, illetve, ami a hétfői találkozó után a lépcsőházban még eszembe jutott.

Egyik alapelv a közösségi tervezésnél, a vitavezetésben, hogy a résztvevők bátran hozzászóljanak, és akár mennyire is vitatható vagy demagóg az, amit mond a közösség számára, ne érezze magát megbélyegezve, mert az nem csak benne, hanem másokban is visszahúzódást eredményez. Ezért tisztelettel elfogadjuk, ha neki ez a véleménye.

Ez egy tanulókör, és megengedjük a banális vagy nem oly találó megjegyzéseket is, mert itt mindenki tanul, tanuljuk egymást, de leginkább magunkat. Ez az a hely, ahol nem annyira az erőből való kommunikálás, a szószékről való kinyilatkozás az, amivel hatalomhoz kell/lehet jutni. A cél sokkal inkább a szereplők nyitása egymás felé, a bizalom felépítése, az együttműködés felerősítése, amely időt, türelmet igényel, és akár az is belefér, hogy hülyeséget is mondjunk, akár kibírjuk a politika kisajátítási törekvéseit is, mert majd a második körben lesz egy felismerése, az x-dik hozzászólás után, hogy ez nem az a hely, amit megszokott, itt nem a tanult dogmák hangoztatása működik. Erre egy idő után, ha jól van moderálva a beszélgetés, mindenki rájön.

Fontos viszont a moderátor személye, aki nem engedi a csapatot gondolataiban szétesni, aki eléri, hogy ne legyen parttalan vita, vagy elsekélyesedő csacsogás, hanem megtartsa a fókuszt egy magasabb nézőponton, és gondolkodásra serkentsen, aki átsegíti a holdpontokon a jelenlévőket, aki van olyan erős személyiség, hogy képes egybe tartani a csapatot, és a beszélgetést A-ból B-be elvinni. Ez egy elég komoly elme-munka, és bárki nem is képes rá, hiszen be kell állni az "arénába", amely sokszor a heves érzelmektől, és kinyilatkoztatásoktól sem mentes, és ezeket képesnek kell lenni csípőből leszerelni, kezelni, lehiggasztani.

Sokan azt hiszik, hogy a vitatkozók közé kell állítani egy moderátort, aki segít eldönteni, kinek van igaza. Nem! Nem ez a közösségi tervezés, inkább az, hogy hogyan lehet megtalálni a sokféle nézőponttal rendelkező egyén közötti összhangot.

Az a kiindulásunk, hogy egy térben, a szereplők érdeke eleve más, más a céljuk, mások a képességeik, más az, ami mozgatja őket. Ezeket a szándékokat kell úgy összeszövögetni, hogy az adott szituációt, ami egy adott térben kialakult, azt képes legyen egy közös érdek mentén egy jobb irányban elmozdítani, ami körül meghozható az a konszenzus. Hogy hogyan? Ebben az esetben pont ez a feladat, hogy ezt tervezzük meg: 

• Kik a résztvevők, hogy demonstrálva legyenek a teret meghatározó társadalmi és civil csoportok, az eltérő értékrendet és célokat képviselőket, a szakmai ágazati szerveket és a fejlesztőket, stb.?
• Hogyan éred el őket? Hogyan motiváld a jelenlétre? Milyen belső kommunikációs csatornákat kell ehhez kiépíteni?
• Kivel hogyan kommunikálsz? Együtt? Külön? Hogyan hozod össze az eltérő tudásokat, identitásokat, hogyan éred el, hogy közös célokat tudjanak kitűzni? Milyen kérdések mentén, és hogyan tudjuk elérni az együttműködést köztük? 
• Hogyan viszel be új tudásokat, ami növeli a szereplők kompetenciáját, hogy jobb döntéseket tudjanak hozni (hiszen ugyan azzal a tudással ugyan azt a helyzetet produkálják, viszont senki sem szereti, ha kioktatják)? 
• Mikor, hogyan kell/lehet a szakértői tudásokat bevinni a közös kommunikációs térbe, hogy elfogadható legyen számukra az új, innovatív, számukra szokatlan megoldások? 
• Hogyan motiváld őket, hogy együtt maradjanak, és hosszabb távon fenntartsák a közösségi aktivitást? Hogyan alakítod ki köztük bizalmat, hogyan motiválhatóak?
• Hogyan kommunikálj azokkal, akik nem tudnak részt venni konkrétan ezekben az aktivitásokban, hogyan vonjuk be őket is a kommunikációs térbe? Hogyan növeljük a nyilvánosságot?
• Hogyan tedd vonzóvá a programot a magánfinanszírozók számára, hogy a fejlesztőkkel való együttműködés ne a maffia effektust növeljük, hanem a partnerség jöjjön létre, mert a program finanszírozhatósága az tervezett program értékének a mércéje, és ami nem finanszírozható, az nem is oké. Hogyan hozzunk létre a köz- és a magánszféra fejlesztői tevékenysége és azok finanszírozásai között a szinergiát?
• Milyen menedzsmentszervezetre van ehhez szükség, és ahhoz, hogy az így elért eredményeket fenntartsuk, és tovább fejlesszük, hogy elindulhasson a hólabda effektust?

Az Urbanissimus Egyesület ezt érti közösségi tervezés alatt, csak ennyi a feladat ezzel, amit a múltkori vitában már nem tudtam eléggé kifejteni, de ezt kell jól megoldani. Itt ez a feladat, nem a fizikai terv. A tervek-ellentervek ennek a folyamatnak csak részei lehetnek, de nem helyettesítői. Bármelyik hiányzik, csak fél eredményt érünk el. Persze már jobb, mint a semmi, de nem az igazi. 

De talán látható, hogy ahhoz, hogy egy ilyen menetet leszervezzünk, ahhoz kell egy megbízó, akinek belátja, hogy érdemes finanszírozni ezt a folyamatot, mert nem is olyan hosszú, mint gondolná, viszont sokkal nagyobb sikereket lehet vele elérni, mint az erőből átvitt projektszemléletű fejlesztéssel. És ami fontos még, hogy mindegy, hogy ez milyen tervezési szint, meg lehet csinálni térségtervezési és egy köztértervezési szinten is. Ha ezeken a szinteken létrejön a valódi közösségi tervezés, akkor könnyebb megszervezni a nagyobb és a kisebb közösségek között is az érdekharmonizációt.

Nekünk az a legnehezebb, hogy megbízás hiánya, vagy a teljes folyamat egy részének a finanszírozása miatt, kénytelenek vagyunk alulról szerveződő módon építkezni, hogy a módszert terjesszük a szakmai közéletben, pedig látható a fenti listából, hogy ezt saját finanszírozásból igen nehéz felhúzni egy komolyabb szintre. Így mi is csak részeredményekről tudunk beszámolni. Látható az is, hogy mennyire nehéz megmutatni, mi mit is értünk az alatt, hogy közösségi tervezés/részvétel?

Állítom, hogy amíg ennek az eszköznek a profi alkalmazása nem terjed el a szakmában, addig nem lesz a szakmabelieknek önbizalma ehhez a módszerhez, és ezért nem is ajánlják. Hozzá vagyunk szokva ahhoz, amit ismerünk, amit olajozottan tudunk, de fel kell ismerni, hogy erre, így önmagában, nem lesz szükség, vagy csak olyan igény lesz rá, ami nem okoz örömöt a szakmai életünkben. Csak azt a szándékot tudja már kiszolgálni, amit nem szívesen szolgálunk ki, miszerint: "dobjatok össze egy IVS-t, és legyen benne valami kis társadalmasítás is, de nem kell túl nagy felfordulás, nehogy baj legyen belőle" persze mindezt gyorsan kéne, és olcsón. :)))) Ehhez már kinek van kedve? Csak az érdekel, aminek valódi eredménye, hatása van. Az pedig nem a polcnak gyártott okosság! Hatást kell elérni, és meg kell győzni a politikusokat is, hogy ezzel a módszerrel lesznek ők is sikeresek, és nem pedig ha lenyomják a polgárok torkán a többségi elven érvényesített okosságukat.

Marthi Zsuzsa