2013. december 29., vasárnap

Köztérfejlesztés felsőfokon

Egyre népszerűbb téma ma a városi közterek kulturális, gasztronómiai, kereskedelmi és egyéb közösségi helyszínekké fejlesztése. A tematikus köztérfejlesztés spontán módon új mozgalommá kezd válni, egyre több urbanista, építész és civil foglalkozik ma az egyes közterek és városrészek ilyen típusú fejlesztésével, brandesítésével.

Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az elmúlt időszakban számos forrásteremtő szándék és elképzelés is megjelent e „kitüntetett” helyek újraértelmezésére. Megfigyelhető az az új trend, hogy a közszféra mellett a magánszféra is egyre inkább bevonható a köztérfejlesztési projektekbe. A önkormányzati szektor által kezdeményezett egyik legjelentősebb ilyen típusú törekvés a Főváros által nem régiben kiírásra került TÉR_KÖZ pályázat, amely a városi köztereket a közösségi tervezés eszközrendszerével kívánja megújítani.

Az Urbanissimus Egyesület több alkalommal volt már szervezője ilyen programoknak, és állt élére hasonló kezdeményezéseknek, először 2001-ben a TERMESSZ (Terek Menedzselését Segítő Szolgálat) létrehozásával, amely egyfajta szakértői összefogásként alakult, felismerve azt, hogy ehhez a tudásanyaghoz ma nincs megfelelő hozzáférés, ezt nem oktatják sehol, miközben egy olyan népszerű városfejlesztési eszköz, amely valódi fejlődést tud generálni egy városrész életében.

Erről a témáról 2013. július 13-án és 14-én tartottunk fórumot a B29 Galériában, a Bartók Béla út 29-ben. Itt alakult meg újból az Urbanissimus Egyesület TERMESSZ csoportja, amelyről a jelenlévők egy szándéknyilatkozatot is aláírtak.